Egy drón nagyon hasznos eszköz tud lenni, amikor új szemszögből akarjuk megörökíteni a körülöttünk lévő világot. Van azonban egy nagyon fontos dolog, amit az első repülés előtt tudnod kell: könnyű összetörni őket, ha még sosem repültünk velük. Az interneten találhatunk is jó néhány videót ezzel kapcsolatban. Azért, hogy ne kelljen a drónod javítására egy rakás pénzt költened és, hogy az első repülés ne rossz emlékként maradjon meg, szeretnénk most megosztani Veled néhány tanácsot.

1. Kezdd kicsiben

Ez egy olyan tanács, amit nem könnyű betartani, de ha még sosem volt drónod és máris egy Inspire-el akarod kezdeni, akkor azt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a vezetés megtanulásához beugranál egy Lamborghinibe. Egy Syma drón vagy egy LRP Gravit Vision FPV nem rendelkezik olyan repüléssegítő funkciókkal, mint a DJI gépek, de pont emiatt sokkal jobban átérezhetjük, hogy milyen is irányítani egy multikoptert. Kevesebb erővel rendelkeznek, lassabbak, olcsóbbak és ha hibázol a javításuk sem olyan drága. Ha pedig ragaszkodsz egy DJI géphez, most már elérhető a kicsi, de okos Spark modell is. Íme néhány gép, amik ideálisak a kezdéshez és a pénztárcát is kímélik:

[products:7259,7276,7281,374,377,7275]

2. Mindig olvasd el a használati utasítást

Ha betartod az első tanácsot, ha nem, nagyon fontos, hogy először olvasd el a használati útmutatót és csak utána kezdj neki a reptetésnek. Tanuld meg, hogy melyik kar és gomb mire való és gyakorolj fejben. Ha majd a levegőben lesz a gép, sok esetben nem lesz időd gondolkodni, ezért fontos, hogy ösztönösen tudd, hogy melyik kart milyen irányba kell húzni vagy tolni, vagy szükség esetén melyik gombbal tudod visszahívni a drónt. Amikor szemben van veled a gép, könnyű elfelejteni, hogy ami neked jobbra van az neki balra és ha rossz irányba húzod a kart, akkor könnyen neki is ütközhet valaminek.

- Különlegesen fontos funkciók - Return-to-home (automatikus hazatérés) funkció, vészleállítás, szünet gombok, ezek mind kihúzhatnak a csávából. Remélhetőleg nem kell majd vészhelyzet miatt használnod ezeket a gombokat, de szükség esetén megvédhetnek téged vagy másokat, a drónt és akár egy másik drónt is. Ahogy a focilabda, a drón is könnyen betörhet egy ablakot.

- Ne hagyatkozz teljes mértékben az akadálykerülő rendszerre - ez egy nagyon hasznos rendszer, de a működése nem 100%-os. Például ködös időben egyáltalán nem szabad a segítségére számítani (ködös időben amúgy sem célszerű reptetni), mert a párás levegő megzavarja a szenzorokat. Ugyanez igaz, ha kevés a fény. Ha egy nagyobb tárgy vagy épület van a gép közelében, azt nagyon jól észleli a drón, de nem szabad teljes mértékben rábízni a gép "életét".

3. Ne repülj beltérben

A drónokat kezdőként a szabadban is épp elég nehéz irányítani, ne tedd még nehezebbé a dolgodat. Sokan azt gondolják, hogy a propellerek elég erősek ahhoz, hogy egy fallal való találkozás nem árt nekik, de az igazság az, hogy ha bármihez hozzáérnek, már vége is a játéknak. Beltérben pedig rengeteg dolog van, aminek nekiütközhet a gép és a GPS jeleket sem fogja rendesen a drón. A GPS jelek elvesztése azt jelentheti, hogy a gép átvált egy kevésbé stabil módra (pl. ATTI a legtöbb DJI modell esetében). A legjobb esetben ilyenkor a gép elmozdul egy-két métert a levegőben, ami a szabadban nem nagy dolog, beltérben viszont könnyen végződhet fallal való találkozással.

4. Ismerd meg és barátkozz össze a drónt irányító APP-el

DJI GO app

Miután elolvastad a használati útmutatót és elméletben megtanultad a távirányító használatát, ideje bekapcsolni a távot és a gépet. De még ne szállj fel, sőt vedd le a propellereket! Sok drónhoz készült egy telefonos app, ami sok lehetőséget kínál a repülés irányítására és a felvételek készítésére. Mivel a gép bekapcsolása nélkül ez a program nem sokat ér (mint ahogy a fenti képen látható), ezért ideje bekapcsolni, de előtte vedd le a propellereket, hogy ne tudjon véletlenül felszállni. A programban be tudsz állítani néhány fontos dolgot az első repülés előtt:

- Return to home magasság: ha megnyomod az automatikus hazatérés gombot, akkor a drón felrepül erre a magasságra és utána kezd el visszajönni.

- Maximum távolság és magasság: ez a beállítás is nagyon hasznos tud lenni, mert nem engedi a beállított értéknél magasabbra ill. messzebbre a gépet.

- Beginner mode (kezdő mód): sok drón esetén lehetőség van bekapcsolni a kezdő módot, így a gép lassabb lesz és nem is lehet a maximumig bedönteni ill. a magasságot és a távolságot is korlátozza.

  • Szimulátor – sok app rendelkezik beépített szimulátorral (pl. a DJI gépek esetében). Ezek fantasztikus lehetőséget biztosítanak a gép irányításának kényelmes és biztonságos elsajátításához. A telefon kijelzőjén láthatod, hogy hogyan viselkedne a drón, miközben az igazi távirányítóval irányíthatod virtuálisan.

5. Tiszteld az időjárást

Az időjárás bizony nagy befolyással lehet a reptetésre, ezért érdemes megfontoltnak lenni. Minden gyártó megadja például, hogy milyen sebességű szelet bír el az általa gyártott drón és ezen szélsebesség felett nem szabad repülni. Ha túl nagy a szél, akkor könnyen lehet, hogy elviszi magával a drónodat. Ami még fontos, hogy a széllökések elmozdíthatják a gépet vízszintes irányban, ami könnyen ütközéshez vezethet. A kezdő pilótáknak érdemes tiszta és szélcsendes időben reptetni, de ha már haladó vagy, akkor is érdemes betartani a határokat.

  • Eső – Ha csak nem vízálló a drónod, nem érdemes kísérteni a sorsot esős időben, mert nagyon veszélyes. Ha rövidzárlat keletkezik a víz miatt, a gép kikapcsol és a drón egy kisebb kőre fog hasonlítani, ami ha ráesik valakire, bizony komoly sérüléseket okozhat. De ha nincs is alatta senki, a gép akkor is ripityára fog törni.

6. Ismerd meg a törvényeket

Fontos, hogy tisztában légy annak az országnak a törvényeivel, ahol épp reptetsz. Magyarországgal kapcsolatban a következő oldalon találsz hasznos információkat és be is léphetsz a Drónpilóták Országos Egyesületébe: https://www.doe.hu

7. Repülés közben ne told maximumig a gázkart

Ez egy különösen fontos szabály: légy óvatos a karokkal. A legtöbb drón erős motorokkal és érzékeny irányítással, joystickekkel rendelkezik. Emiatt a finom mozdulatok is elegendőek az irányításhoz és nem kell a karokat maximum kitérésig mozdítani. A hirtelen nagy kitérések könnyen ütközéshez vezethetnek. Sok gép esetén beállítható az irányítás érzékenysége. Kezdő pilóták esetében ez egy hasznos dolog, de később érdemes visszaállítani, mert szükség lehet gyors mozdulatokra is a nem várt események során (pl. egy találkozó alkalmával néhány érdeklődő madárral).

  • Sport mód: ha van ilyen a gépedben, akkor ezt eleinte mindenképpen tartsd kikapcsolva. Nagyon bevadul tőle :)

8. Reptess tágas - nagyon tágas - területen

A legideálisabb terepet a gyakorláshoz úgy tudnám leírni, hogy egy sík terület akadályok nélkül, amíg a szemed ellát. Természetesen ilyet nehéz találni, de az első reptetések során tényleg érdemes olyan helyet választani, ahol az ütközés lehetősége közelít a nullához.

Tágas terület a drón reptetéshez

9. Gyakorold a reptetést vízszintes, függőleges, majd mindkét irányban

Először gyakorold a repülést felfelé és lefelé, mert függőleges irányban a legkönnyebb tájékozódni, általában. Aztán finom mozdulatokkal és kis kitérésekkel reptesd előre, hátra, jobbra és balra a drónt. Amikor már elég magabiztosnak érzed magad, kezd gyakorolni a kombinációkat: előre és felfele, balra és hátra stb. De csak lassan :)

10. Alapesetben a magasban jobb

Nagyjából azt lehet mondani, hogy ha magasabban repülsz (természetesen a törvényeket betartva), akkor biztonságban a drón, mert nincsenek tárgyak vagy bizonyos magasságtól fák, amiknek nekiütközhet. Gyakorold a tárgyak kikerülését úgy, hogy nem megkerülöd őket, hanem átrepülsz felettük. Ennek az elsajátításához némi idő szükséges, hiszen a földről ill. a távolból nem könnyű megállapítani, hogy milyen magas például egy fa és milyen magasan van hozzá képest a drón, de a kamera élőképe nagy segítségedre lesz a telefonod kijelzőjén. Mindig hagyj bőven helyet, nehogy elszámold magad és nekirepülj valaminek.

  • Madarak – Alapszabályként mondhatjuk, hogy a madarak nem nagyon foglalkoznak olyan dolgokkal, amik felettük repülnek, ezért próbálj nem alattuk repülni. Ha egy sast vagy héját látsz, inkább szállj le, mert ezek a ragadózó madarak könnyen zsákmányként tekinthetnek a drónodra és el is kaphatják. A sirályok szeleburdi madarak és megkergethetik a gépedet, ezért őket is jobb kerülni. A varjak nem jelentenek veszélyt, ha egyedül vannak, csoportosan viszont már bátrabbak és megpróbálhatják "leradírozni" a gépedet az égről.

11. Figyeld a drónt is, ne csak a telefon kijelzőjét

Néhány sikeres reptetés után a pilóták hajlamosak a kamera élőképe alapján irányítani a gépet és nem figyelik, hogy hol is van éppen a gép a levegőben. Annak ellenére, hogy a telefonos app sok hasznos információt mutat és még GPS alapú térképen is követheted a drón mozgását, ha túl sokáig nézed a kijelzőt, elvesztheted szem elől a gépet.

  • Iránymutató – Ha a drón magasabban vagy távolabb van tőled, akkor néha nehéz megállapítani, hogy éppen merre is néz. Sok telefonos app-ben van egy kis térkép, amin a gépet egy nyíl helyettesíti és mutatja, hogy épp merre néz a "madarad". Ennek a segítségnek az ismerete, sok helyzetben menthet meg és megkönnyíti a gép visszahozatalát. Ezért fontos, hogy az első repülés előtt tanulmányozd át a programot és a repülés során már könnyen megtaláld az ilyen hasznos funkciókat.

12. A leszállás a legnehezebb rész

Az első lépés egy jó leszálláshoz, a megfelelő felszállóhely kiválasztása. Nyugodt időjárási körülmények között, a sík és akadálymentes terület mérete, ahonnan a drón felszáll, legyen min. kétszer akkora, mint a drón szélessége. Ha fúj a szél, akkor még nagyobb szabad területre lesz szükség. Mindig hagyj elég energiát az akkumulátorban, hogy lassan és megfontoltan tudj leszállni és kerüld az olyan helyeket, ahol kövek és egyéb akadályok vannak, vagy magas a fű. Sok gépben már automatikus leszállás funkció is van, de ilyenkor is fontos, hogy mi van a gép alatt mielőtt megnyomod a gombot. Sokat segíthetnek a leszálló platformok is, amikre leteheted a gépet:

[products:7230]

Ez a poszt egy kicsit hosszúnak tűnhet arról, hogy hogyan ne törd össze a drónodat, de az igazság az, hogy balesetek nagyon sokféleképpen történhetnek és a legtöbbet pilótahiba okozza. Elkerülheted a baj, ha úgy gondolkodsz, mint egy repülőgép pilotája: ismerd a gépet, amit irányítasz, ügyelj a biztonságra és tiszteld az időjárást.

Először tanuld meg a drón reptetését és csak utána kezd el használni, mint egy repülő kamerát. Ha már ösztönösen tudod irányítani a gépet, akkor könnyen készíthetsz gyönyörű fényképeket és videókat a nagyvilágban.


Jó szórakozást és balesetmentes reptetést kívánunk!



Részben a következő, angol nyelvű cikkről fordítva: https://foxnomad.com/2017/04/27/12-things-to-know-before-flying-your-first-drone-so-you-dont-crash-it/